Undercover Cops

A korábban remekül prosperáló Irem egyik utolsó nagy dobása lehetett volna az Undercover Cops. A cég azonban, hasonlóan az amerikai Bally-hoz, amely a félkarú rablók területén tarolt, sokkal több profitot tudod felmutatni a japánban népszerű pacsinkó gépekkel, mint videojátékokkal.

A csapat, amely az Undercover Cops-ért felelt, pedig megalapítottat a Nacza-t, amely később rengeteg, jobbnál jobb árkád játékot készített, gondoljunk csak az SNK berkein belül a Metal Slug sorozatra.

Az Irem az Undercover Cops alavetően jól reagált a Capcom-féle Final Fight-al megteremtett igényekre: a játék jó grafikával rendelkezett, köszönhetően a relativ erős NEC hardvernek köszönhetően, és ugyan a fejlesztés csúszott, a cég kiadói részlege még azt is elrontotta, ami jól sikerülhetett: először egy csak japán megjelenést terveztek, ezt is meglehetősen limitált darabszámban, majd nemhogy elhúzták a nemzetközi kiadást, de még a programot is visszabutítatták: kihagytak tárgyakat, fegyvereket, speciális támadásokat, de variáltak (teljesen feleslegesen) a háttéren, a zenén és a dialógusokon is. Ennek köszönhetően az amerikai kiadásra már nem is került sor, pedig maga a játék a maga korában egyáltalán nem volt rossz.

A történet szerint 2043-ban járunk, ahol egy poszt-apokaliptikus városi környezetben amolyan féllegális, városi rendfenntartó egységként kell helyt állnunk. A csapat később jellegzetes japán humora (hát létezik?) itt mutatkozik meg legelőször: a karakterek életerejét egér,béka, madár vagy épp csigaevéssel tölthetjük vissza, amelyek amúgy japánban egyfajta csemegének számítanak. Az ellenség fegyvereit ugyan nem lehet felvenni, de bizonyos tereptárgyakat hozzávághatunk az ellenfelekhez, kezdve a benzines hordótól a betondarabokon át egészen a parti jelenetben a döglött halakig.

Utolsó próbálkozásként még a Varie átportolta SNES-re, de valamiért kihagyták belőle a kétjátékos módot, ellenben arra volt idejük, hogy a híres japán prűdség jegyében a női karakter, Fox hosszabb inget kapjon, mert az árkád verzióban ha a földre került, kilátszott a melle....320x240-ről beszélünk, uraim. Vajon MENNYI látszhatott?


Undercover Cops

Fejlesztő: Irem
Kiadás éve: 1992 július
Típus: beat'em up
CPU: Irem M-92 (NEC V33 9MHz)
Felbontás: 320x240, 2048 szín

 

 

 

2017. február 20

© retrogamer.hu 2024. All rights reserved. Powered by automataberles.hu


TotalStudio