Mortal Kombat

Az 1992-es Mortal Kombat játéktermi változatát az Acclaim gyakorlatilag minden korabeli platformra megjelentette, így számos korszakalkotó megoldása miatt ezáltal is kora egyik legsikeresebb verekedős játéka lett, messze megelőzve a riválisokat.

A sikerek és korszakalkotó megoldások mellett természetesen nem mehetünk el a játék extrém brutalitása által kiváltott felháborodás mellett, amely sok országban korlátozta vagy épp lehetetlenné tette a megjelenést, illetve kikényszerítette a korábban nem igazán létező életkori besorolást, amely bizonyos verzióknál a különösen véres jelenetek letiltásával próbált a gyártó megkerülni.

Maga a játékmechanika sok újdonságot nem tartalmaz: két ellenfél, 3 meccsből két nyertes meccs kell a továbbjutáshoz, az győz aki kiüti a másikat, vagy akinek a 90 másodperces időablak végére több életereje marad. Míg más játékokban jelentős eltérés is lehetett a karakterek között magasságban, erőben vagy gyorsaságban, addig a Mortal Kombatban a karakterek jórészt egyforma képességekkel bírnak, vagy csak minimális eltérések vannak, azaz nincs "mindent verő" karakter. Hasonlóak az alap támadások is, úgymint a kétféle ütés és kétféle rúgás, illetve az ezekből származó felültés vagy gáncsolás. Azonban a külsőre még hasonló karaktereknél is egyediek a kombók, illetve az ezekhez hasonlóan különböző joystick+gomb kombinációkkal előcsalogatható kivégzések.

A gombok kiosztása is eltér más játékoktól, kétféle ütés és rúgás mellett külön gomb van a támadások blokkolására, azaz nem kell védekezés közben hátrálni, ezáltal könnyebbek az ellentámadások is. Ráadásul, a sikeres védekezés egyáltalán nem jár életerő vesztéssel, szemben pl a Street Fighter megoldásával. Szintén stílusteremtővé vált a "zsonglőrködés" is, amikor a levegőbe repülő, védekezésre képtelen ellenfelet tovább üthetjük-rúghatjuk.

A játék során a hét játszaható karakter mindegyikével meg kell mérkőznünk, beleértve egy tükörharc során a saját karakterünk könnyebb megkülönböztethetőség miatt kissé átszínezett változatát is, majd ezután jön a három olyan meccs, ahol két-két ellenféllel kell megküzdenünk egymás után, és csak utána jöhet az első főellenfél, a hat karú, a többi karaktertől eltérő életerővel és támadásokkal rendelkező Goro. A főellenfél Shang Tsung, aki bár méreteiben megegyezik a többi karakterrel, életerőben és az ütés, rúgás illetve kombók tekintetében alapvetően is erősebb a játékos karakternél.

Mortal Kombat

Fejlesztő: Midway Games
Kiadás éve: 1992.10.02,
Típus: verekedős
CPU: Midway Y, Midway T (TMS34010 6.25MHz, M6809 2MHz)
Felbontás:400x254,4096 szín

 

 

2016. november 29

© retrogamer.hu 2024. All rights reserved. Powered by automataberles.hu


TotalStudio