Frogger

A Frogger 1981-ben több szempontból is újdonságokat hozott: technikai oldalról, az első között használt külön Z80-as audioprocesszort, és indította el a legalábbis kiadói szinten a két játékfejlesztő óriás, a Konami és a Sega együttműködését.

 Az alacsony hardverigényű, egyszerű kis szoftvert könnyen portolták az elkövetkező években gyakorlatilag mindenre, ami bonyolultabb volt egy kenyérpirítónál, ennek köszönhetően az ilyen-olyan verziókkal együtt csak az USA-ban 5 millió példány fogyott, a globális eladások pedig összesen meghaladták a 20 milliót, igaz, ebben benne van minden más Frogger epizód is, 2005-ig bezárólag.

A játék lényege, hogy minden bizonnyal 81'ben még nem voltak bősz környezetvédők, akik átsegíthették volna a békákat szaporodási időszakban a forgalmas utakon, így nekünk kell megsegíteni őket. Nehézségi fokozattól függően 3, 5 vagy 7 békát kell átjuttatnunk az 5 sávos úton, ahol a biciklitől kezdve a buldózerig minden a mi életünkre akar törni. Békében csak a folyóparton szusszanhatunk egyet, ahol viszont a folyón úszkáló teknősök, alligátorok és sodródó farönkök hátán vergődhetünk a túlpartra. Mindezt perszer időre, még pontosabban, egy percen belül. Finom ráadás, hogy az sem mindegy, hova érkezünk, minden egyes békát egy-egy üres placcra kell navigálnunk, nem ám csak úgy összevissza.

Az irányítás joystick-el történik, még gomb sem kell hozzá, és a joystick is csak 4 irányú, átlóban nem haladhatunk, ráadásul minden egyes lépéshez vissza kell engedni középállásba, azaz nem lehet ész nélkül tolni a kart, vagy menet közben irányt váltani.

Cserébe van bónusz legyek és természetesen nőstény békák formájában, de azért a maga korában nem ezzel tűnt ki, hanem azzal a kétes eredménnyel, hogy ebben a játékban veszíthettünk a legtöbb különféle formában.

Pontot eléggé szűkmarkúan mér a program, minden biztonságban megtett lépés 10 pontot ér, minden béka amelyik célba ér, 50-et, és minden másodperc, amivel a szintidő alatt maradunk, még 10-et. A bónusz nőstény vagy a légy is csupán 200-200 pontot ér, míg a sikeresen teljesített pálya 1000-ret. Miért érdekes ez? Mert bónus élet KÉTSZER jár, egyszer 10, másodszor pedig 20 EZER pontnál, ennek fényében Michael Smith 2012-es, 970.440 pontos rekordja, vagy Pat Lafayette 2009-es, szintén embertelen 860.630 pontja előtt le a kalappal.


Frogger

Fejlesztő: Konami
Kiadás éve: 1981, június 5.
Típus: ügyességi
CPU: 2x Z80 (3.072MHz központi, 1.78975 audió)
Felbontás: 224x256, 99 szín

2017. október 02

© retrogamer.hu 2024. All rights reserved. Powered by automataberles.hu


TotalStudio