Zaxxon

A Zaxxon nem csak az első izometrikus nézetből játszható, félig-meddig három dimenziós játék volt, de az első olyan is, amelyik dinamikus árnyékmegjelenítést alkalmazott. És volt még egy, amiben világelső volt: az első játék, amelyhez a kereskedelmi TV-k számára reklámszpotot forgattak.

 

Ízlelgessük a számot, 150 ezer dollár....1982ben.....egy videojáték reklámjára.

Nem véletlen, a fejlesztők között ugyanis egy isten háta mögötti lábjegyzetben megtalálható a még a 40'es években alapított Ikegami Tsushinki cég neve is, amelyik a mai napig a Toshiba leányvállalataként professzionális kamerákkal és stúdiófelszerelésekkel foglalkozik. Ez a cég a 80as évek szerzői jogi szempontból ingoványos időszakában több nagynevű játék fejlesztésében is benne volt, olyannyira, hogy a Donkey Kong miatti pereskedéssel kapcsolatban csak 1990-re sikerült megegyezni a Nintendoval, amiről sokat elmond, hogy a részletek a mai napig nem lettek nyilvánosságra hozva.

A játékmechanika is hozott újdonságot a szokásos 1942/Twin Hawk/Cobra/stb shooterekhez képest,nem csak a grafika: ugyan a lőszer itt sem fogy, de az üzemanyag igen, amit a pályán szétszórt tartályokból tölthetünk vissza, ha kilőjük őket. No comment. Viszont ahogy az lenni szokott, el is indított a lavinát, jöttek a hol jobb, hol rosszabb klónok, hivatalos, félhivatalos és teljesen kalóz átiratok, ezek közül talán az egy az egyben lekoppintott, fantáziadúsan Jackson néven elhíresült bootleg, és a nemcsak a nevében, hanem a hozzáadott plusz játékelemekben is ötletes H.A.T.E. (Hostile All Terrain Encounter) emelkedik ki. A Jackson esetében sokat nem volt mit tenni, mivel úgysem lehetett volna megtalálni, kik voltak az "alkotók", de a H.A.T.E. esetében azért volt némi morgás a Sega részéről, lévén az amerikai Gremlin, amely rengeteg más játék mellett a Zaxxon kiadásáért is felelt, gond nélkül terjesztette a H.A.T.E.-et is.

 

Zaxxon

Fejlesztő: Sega
Kiadás éve: 1982.
Típus: lövöldözős
CPU: Z80 3Mhz
Felbontás:224x256, 256 szín

 

 

2018. április 16

© retrogamer.hu 2018. All rights reserved. Powered by automataberles.hu


TotalStudio