Legendás gyártók: Capcom Co., Ltd.

Japánban sok minden furcsán kettős, egyszerre fedezhető fel óriási kreativitás és totális ötlettelenség, gyakran ugyanott. A Capcom ősének tekinhető I.R.M. Corporation neve nem máshonnan származik,mint az alapító Kenzo Tsujimoto másik cégének nevéből, az Irem-ből. Nincsenek szavak.

A Capcom pedig a capsule computer rövidítése, amely már sokkal beszédesebb: egyrészt arra utal, hogy a Capcom termékei egyfajta kapszulába zárt játékélményt adnak, másrészt viszont azt is jelentik, hogy a játékszoftvereik kapszulába zárt, feltörhetetlen és másolhatatlan termékek. És ez igen sokáig így is maradt, a piacon már idejekorán bebetonozták magukat a 30 milliós darabszámban eladott Street Fighterrel vagy a Mega Man-el. És míg a riválisokat már idejekorán sújtotta az illegálisan másolt (bootleg) szoftver, adott esetben a hozzá tartozó hardverrel együtt, addig a Capcom CP2 rendszere igen sokáig feltörhetetlennek bizonyult.

A CPS lelke a sok más platformról is jól ismert Motorola 68000-res processzor,10-16 MHz közötti órajellel. A CPS paneleken külön volt a processzor, memória, audió erősítő, és külön, leválasztható panelen maga a program. Maga a gyártás így olcsóbbá vált, és a program cserélhető volt a nagy rivális SNK megoldásához hasonlóan, olyannyira, hogy még hasonló, otthoni változat is készült, CPS Changer néven, jóllehet csúfosan megbukott. De a játékok sikere miatt a CPS-es játékokat sokan másolták. Volt olyan ország, ahol több bootleg Street Fighter 2 üzemelt, mint eredeti. A korai "pucér" CP-1-es paneleket később felváltották a műnyag dobozba zárt, esetenként már QSound audiochippel felszerelt modellek, ez volt a CP System Dash. Itt mutatkozott be a Capcom híres "öngyilkos elemes" megoldása: a megjelenítéshez használt regisztereket egy RAM tárolta, amit egy lítium elem táplált. Ha bárki a kód kiolvasásával kísérletezett, vagy kivette a RAM modult, a beállítások elvesztek, és a panel soha többet nem bootolt be.

A CP-2 ettől is tovább ment: az egyes régiókhoz és felhasználás területekhez különböző színű burkolattal kerültek a játékok, és minden A panel (JAMMA csatlakozó, CPU, stb) csak a színben passzoló B panellel (maga a program) működött együtt. Kivételt csak a kék és zöld burkolattal felszerelt változatok jelentettek, amelyek egymással felcserélhetőek voltak, jóllehet a kék burkolat kék betűkkel az európai, piros betűkkel az amerikai,narancssárga betűkkel az ausztrál régióba tartozó játékokat jelentette, míg a zöld burkolatok voltak a japán piacra szántak. A problémák nem is az aktív üzem alatt jelentkeztek, hanem a második-harmadik-sokadik tulajdonosnál: ha a gyárilag 3 voltos elem 2 volt alá merült, a RAM törlődött, és a panel csak maga a Capcom tudta "javítani", ami gyakorlatilag egy elemcserét és újraprogramozást jelentett, amit, már a programozást kivéve, amíg a panel működött, magunk is megtehettünk volna. Ha erről tudunk.

A helyzet nem is változott, egészen 2001-ig, amikor a CPS Shock csapat addig gyötört egy még működő panelt, amíg ki nem sikerült nyerni a titkosítatlan tartalmat, ezáltal lehetővé téve mind az emulációt, mind a meghibásodott panel javítását. Maga a titkosítási logika viszont csak 2007-ben lett teljesen feltárva, és erre épülve, teljesen biztos, mindennemű hardveres módosítást nélkülöző javítás csak 2016 áprilisában vált elérhetővé.

A Capcom utolsó saját, CPS3 rendszere 1996-ban került kiadásra, további "finom" megoldásokkal: a program itt már titkosított CD-ről töltődött be, ami magán a panelen tárolódott el SIMM modulokba, a gyorsabb futás érdekében,a dekódolásért pedig egy külön cartridge felelt, amin maga a CPU is rajta volt, és itt tárolódott maga a kulcs, szintén egy elemmel megtámogatott SRAM-ban. A CP3 rendszer azonban rövid életűnek bizonyult, mindössze 6 játék után leváltotta a Dreamcast alapú Naomi, amely nagyságrendekkel nagyobb teljesítményt nyújtott.

Capcom

Teljes név: Capcom Co., Ltd.
Eredeti név: I.R.M. Corporation
Alapítva: 1979, május 30.

 

 

2017. január 07

© retrogamer.hu 2017. All rights reserved. Powered by automataberles.hu


TotalStudio