Rampage

A 80-as, 90-es évek videojátékaiban, különösen az amerikai és japán fejlesztésűekben, gondolva a befogadó közösség életkorára, jellemzően az élet világos oldalán kell tevékenykednünk: a hős megmenti a világot, de legalábbis egy hercegnőt, legyőzi az ellenséget, aki biztos, hogy szükségképpen valamilyen szörny.

Üdítő színfoltként azonban a Rampage homlokegyenest az ellenkezője: semmi védd meg az ártatlan, üsd az ellent, helyette három óriási szörny, akiknek egyetlen célja, hogy lerombolják a várost, és felfaljanak háziasszonytól helikopterpilótáig mindenkit.

Maga a hardver is meglehetősen érdekes, mivel szimultán akár hárman is játszhatunk, a játékmenet pedig ugyan alapvetően pontvadászat, de van lehetőségünk kooperálni vagy hátráltatni egymást. A három karakter nem válaszható, mindegyiknek dedikált kezelőszerv jutott: bal oldalon találjuk George-ot, aki egy újfajta, kísérleti vitamintól óriási King Kong-á mutálódott, középen Lizzie, akinek elég volt egy korty a radioaktív tóból, hogy átváltozzon Godzillává, míg a jobb szélre a balszerencsés Ralph került, aki egy étrendkiegészítő miatt vált farkasemberré.

Bánatukat pedig a városon verik le, pusztítva épületeket, a civil járműveket (busz, hajó,taxi), rendőrségi és katonai helikoptereket, tankokat, illetve eközben felfalva az utasokat és lakosokat.

Az épületek szétverésért pont jár, és amikor míg csak a törmelék maradt: az ablakokat betörve életerőt visszatöltő gyümölcs, csirke és más egyéb eledel lehet a jutalmunk, de futhatnunk veszélyes bombába, kaphatunk áramütést háztartási eszköztől, és a szokásos népnevelési célzattal szintén káros a cigaretta is. Pár eszköz pedig lehet jó is, rossz is: a kenyérpirító pl veszélyes, de ha várunk és kiugrik a pirítós, az már hasznos. A fotóst hamar be kell falni, különben ránk villant a vakujával, és máris zuhanás a vége, de bónusz pont jár az ablakból segítségért integető emberek megragadásáért is, ráadásul mindhárom szörny más-más lakóra utazik: George-nak, csak úgy mint King Kong-nak, a nők a gyengéi, Lizzy jó aranyásó módjára a középkorúakra utazik, míg Ralph ki nem állhatja az üzletembereket.

Ha túl sok sérülést kapunk be, akkor szörnyünk visszaváltozik emberré, és kézzel-lábbal takargatva magát, megpróbál kislisszolni a pályáról. Ha sikerül, és nem falja fel a másik játékos. A játék során bejárhatjuk egész észak amerikát, de mind a kiindulási pont, mind a célállomás egyaránt Illinios-ban van (ott volt a Bally-Midway központja), ez más platformon a port készítőjének megfelelően változik, olyankor San Jose és Los Angeles a két végpont, de mindenképp érint 43 államot Amerikában és kettőt Kanadában.

Atari Lynx-en még egy negyedik játékos is jutott, Larry, az óriási patkány, míg Nintendo-n nélkülöznünk kellett Ralph-ot, a vérfarkast.

Folytatásokból is szépen muzsikált a Rampage, még 2006-ban is jött ki folytatás, és ha minden igaz, idén márciusban a film forgatása is megindul több évnyi előkészület után, egyelőre nem tudni ki lesz ki, de Dwayne "The Rock" Johnson pl már tuti aláírt.

Rampage:
Fejlesztő: Bally Midway
Kiadás éve: 1986
Típus: akció
CPU: Midway MCR3 (Z80 5MHz)
Felbontás: 512x480, 256 szín

 

2017. december 05

© retrogamer.hu 2017. All rights reserved. Powered by automataberles.hu


TotalStudio